Az ünnepségen részt vett dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Szilvia és Gyurcsek János alpolgármesterek, Szabó Garbai Dénes, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató helyettese, dr. Hajnal Judit, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Észak-alföldi Régiójának térségi igazgatója is.

- Szeretettel köszöntök mindenkit ebben a fontos pillanatban, amikor egy újabb fejlesztést adunk át, amikor egy újabb fejlesztés lép a karcagi és nagykunsági magyar egészségügy szolgálatába. A "Struktúraváltást támogató eszközfejlesztés a Kátai Gábor Kórházban" című projekt keretében olyan életmentő berendezések kerültek ide, amelyek világszínvonalon képesek a kórházban dolgozók munkáját segítve, valamennyiünk életesélyeit javítani - mondta dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

- Az elmúlt időszakban több milliárd forint értékű épület-felújítás történt a kórházban. Látványosan megújult a kórház, s én biztos vagyok abban, hogy ezzel párhuzamosan egy szakmai megújulás is zajlott, hiszen ezeket a komoly gépeket, berendezéseket, műtőberendezéseket, műszereket használni kell, ezekkel bánni kell tudni, s ez nem lehet sikeres orvosok, az egészségügyi szakszemélyzet, a kórház dolgozóinak együttműködése, odafigyelése, magas szintű teljesítménye nélkül - jelentette ki a tárcavezető.

Nyilvánvaló, hogy ez a fejlesztés sem az intézmény saját erejéből, sem a környező önkormányzatok, vállalkozások, az adófizető állampolgárok erőfeszítéseiből nem valósulhatott volna meg. Ehhez kellett egy olyan egészségügyi politika, amely döntött arról, hogy a karcagi kórházat fejleszteni kell, döntött arról, hogy az itt élő embereket is megilleti egy magas szintű egészségügyi ellátás. Kellett hozzá eredményes pályázat, s megvalósítás. Mindenkinek köszönöm ebben a munkáját. A programnak köszönhetően magasabb szintű ellátásban lehet része az itt élő embereknek.

Ez mutatja azt is - hangsúlyozta a miniszter -, hogy az egészségügyi politika mögé kell egy erős gazdaság, a kormányzati szándék mögé kell egy helybeli fogadókészség is, tehát egy együttműködés szükséges ahhoz, hogy ezeket a felújításokat, beszerzéseket, berendezések vásárlását tudjuk folytatni. A kórháznak van még jó néhány terve, amit a kormány részéről személy szerint is támogatom, s bízom benne, hogy sikerül a kitűzött célokat elérni. Valamennyiünk számára fontos feladat, hogy a magyar egészségügy minden gond és baj ellenére egyre inkább legyen korszerű, szolgáltatni tudjon, tudja ez egészségünket szolgálni és biztos legyen minden magyar ember abban, hogy megfelelő egészségügyi ellátásban lesz része - mondta a miniszter.

Nagyné László Erzsébet főigazgató tájékoztatásában elhangzott, a pályázat keretében már decemberben megérkeztek az új eszközök, amelyek a kórház fejlesztési koncepciójába illeszkedő, több szakmát érintő eszközfejlesztés volt. A kórházvezető szólt az elmúlt 15 évben lezajlott több milliárdos intézményi fejlesztésről is. A mostani projekt során sikeres uniós közbeszerzést sikerült megvalósítani és beszerezni 21. századi legmodernebb, hitec minőségű orvostechnikai eszközöket, melyekkel ma még nem sok kórházban dolgozhatnak a szakemberek. Felújításra került a sebészeti és a traumatológiai műtők padozata a kapcsolódó folyosórésszel és megvalósult a központi műtő klímarendszerének korszerűsítése is.

Az ünnepség végén Hemrich Máté projektmenedzser, a VMD Zrt. nevében tett egy felajánlást. A cég a kórház számára 30 darab korszerű, 21. századnak megfelelő komfortfokozatú betegápoló ágyat ajánlott fel, mintegy 10 millió forint értékben.  

Forrás:KarcagTv.hu