Skill laborok fejlesztése projekt részeként az Országos Kórházi Főigazgatóság, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem – konzorciumi partnerségben – országos skill labor hálózatot hozott létre. A projektben a Békés Megyei Központi Kórházban is kialakítottak egy oktató laboratórium, amely a diagnosztikus és terápiás beavatkozások élethű modelleken történő oktatására teremt lehetőséget.

A pénteki rendezvényén a Stroke Centrum vezetője, prof. dr. Szolnoki Zoltán tartott előadást, aki először ismertette a stroke jellemzőit, bemutatta a tüneteit. Dr. Solti Árpád, a Békés Megyei Központi Kórház Skill Labor felelős elmondta, hogy az előadások két csoportra lettek bontva.

– A program két vonalon zajlik. Először hallhatnak egy előadást, majd külön a laikusoknak és az első ellátóknak valamint, a kórházi dolgozóknak is van egy gyakorlati kurzus. A gyakorlat célja, hogy utána közösen tudjunk gyakorolni, gondolkodni – fejtette ki a Skill Labor felelőse.

A stroke a kardiovaszkuláris megbetegedések és a rosszindulatú daganatok okozta halálozási sorrendben a harmadik helyen áll. A betegek egy jelentős része a terápiás időablakon belül be sem kerül a kórházba. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy ha valaki magán vagy a környezetében stroke tüneteit tapasztalja, azonnal hívjon mentőt.

– Ahhoz, hogy hatékonyabbá tudjuk tenni az ellátást, csökkenteni tudjuk az elhalálozást, illetve a maradványtünetek súlyosságát és számát, szükség van arra, hogy az ellátásban résztvevők valamennyien tisztában legyenek az aktuális eljárásrenddel. A sürgősségi szemlélet kiterjesztése azonban szükséges a betegek és a hozzátartozók számára is – emelte ki dr. Zsilák János orvos igazgató.

A szakemberek azt javasolják, hogy az amerikai FAST rendszert vegyük figyelembe. Ez azt jelenti, hogy ha valaki észleli az arc bénulását, a kéz gyengeségét vagy a beszédzavart, akkor az nagy valószínűséggel stroke-ot kapott. Ilyenkor azonnal mentőt kell hívni és elmondani a a mentősöknek, hogy stroke gyanúja miatt szeretnénk segítséget kérni.

A kórházba szálltást követően az orvosok megkezdik a beteg vizsgálatát, "ABCDE" sorrend szerint. Fontos, hogy a lépést betartsák. A: Légút, B: Légzés, C: Keringés, D:Neurológia, E: Egész test/eset. A vizsgálat célja azonosítani azokat a problémákat, amelyek közvetlen vagy közvetve potenciálisan életveszélyt jelentenek, illetve sürgős beavatkozást igényelnek.

Forrás: behir.hu