A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvényben megfogalmazott alapelv szerint a családnak, mint Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrásának és a magyar társadalom alapvető egységének a sokoldalú segítése, a családi élet biztonságának, a gyermekvállalás feltételeinek, valamint a család és a munka összeegyeztetésének javítása az állam egyik legfontosabb feladata. A gyermek gondozásához, neveléséhez nyújtott ellátás célja a gyermek egészséges, harmonikus fejlődésének, testi, szellemi, erkölcsi gyarapodásának kiteljesítése.

Ezen értékek védelme közé illeszkedik az 1-es típusú diabétesszel élőket és családjaikat sújtó káros egészségügyi, társadalmi és gazdasági következmények mérséklésére irányuló központi támogatás.

A Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter (Támogató) megbízásából az Országos Kórházi Főigazgatóság (Lebonyolító, OKFŐ) pályázatot hirdet. A pályázati kiírás célja, hogy az érintettek az elérhető korszerű ellátást kisebb anyagi és adminisztratív költség mellett kaphassák meg, a környezet tájékozottsága javuljon, a kiegészítő szolgáltatások bővüljenek, és a gyermekek a lehetőségekhez mérten teljes értékű életet élhessenek.
A pályázati kiírás keretében olyan közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók pályázhatnak, amelyek közfinanszírozott ellátás keretében gyermekdiabétesz ellátást nyújtanak és erre vonatkozóan működési engedéllyel, valamint finanszírozási szerződéssel rendelkeznek, továbbá szerepelnek a Magyar Diabetes Társaság elektronikus nyilvántartásában.

Tervezett eredményhirdetés: 2021. szeptember

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 500.000.000,- Ft. A pályázaton minimum 5 000 000 Ft, maximum 30 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A támogatás mértéke a támogatható tevékenységekre vonatkozó összes költség 100 %-a.
 
A pályázat megvalósításának végső határideje: 2021. december 31.

A támogatható tevékenységek köre kiterjed az infrastruktúrafejlesztésre, eszközbeszerzésre, diabetológiai szaktanácsadásra, pszichés támogatásokra, szakmai képzésekben, továbbképzésekben történő részvételre, gyermek és családtagjai tájékoztatására, felkészítésére.

További információ: https://okfo.gov.hu/palyazati-felhivas-gyermekdiabetesz-palyazati-program-gydiab-21