Miután a Nyíri úton felépült a megyei kórház új szárnya, és ide beköltözött a gyermekosztály, gyorsan jött az ötlet, hogy a csupasz falakat mesejelenetekkel-és figurákkal lehetne otthonosabbá, barátságosabbá tenni az osztályon kezelt-vizsgált gyerekek számára. Így indult az úgynevezett Csemetedoki projekt. A Kecskemétfilm Kft. és az Arnon Design Chef koprodukciójában aztán elkészültek a díszítés grafikai tervei.

– Már az első beszélgetéskor lenyűgözött, amit elém letettek az asztalra. Akkor még nem tudtuk pénzügyi vonzatát, de azt mondtam, teljesen mindegy, mibe kerül, meg kell csinálni. Reméltem, hogy vannak olyan vállalkozók, akik megértik, mit szeretnénk, és segítenek megvalósítani – mondta el dr. Svébis Mihály, a kórház főigazgatója annak kapcsán, hogy a napokban teljesen elkészült a „mesevilág”. Először tavaly közel 600 négyzetméternyi felületen a Magyar népmesék sorozat és Vízipók-csodapók rajzfilmek figurái kerültek a falakra tapétán. Mint Boros Anikótól, az Arnon Design grafikus művészétől megtudtuk: a következő lépés idén az volt, hogy a dekorációk között színesre festették a falakat, ezenkívül további 120 négyzetméteren tapétáztak a koraszülött részlegen és néhány anyás szobában is. Svébis Mihály elárulta: hónapokkal ezelőtt a Bethesda és a Heim Pál gyermekkórházak vezetői is csodájára jártak a hangulatos folyosóknak és termeknek.

Pedig ekkor még hátra volt a fény-és hangtechnika kiépítése. A második emeleten ezentúl reggelente automatikusan bekapcsolódó madárcsicsergésre ébredhetnek a gyerekek, este pedig a mennyezetre kivetített csillagok és tündérek ringatják álomba őket. Elkészült egy relaxációs szoba, egy „csendelő” is, ahol az édesanyák nyugtató zenét hallgatva pihenhetnek, erőt gyűjthetnek.

Ahogy mondani szokás, az egész „nem jöhetett volna létre” a Csemetedokit felkaroló vállalkozók, cégek nélkül, hiszen ők állták a kivitelezés közel 15 millió forintos költségét, emellett a kórházi alapítványi bál bevételét szintén a projektre fordította az intézmény. A támogatóknak a héten mondott köszönetet a kórház vezetése.

(forrás:baon.hu)