Elsőként kezdte meg működését az országban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban az úgynevezett Skill-labor. A projekt célja, hogy minél felkészültebb, gyakorlottabb orvosok, szakdolgozók kerüljenek az egészségügybe. A labor szimulációs gyakorlatok egymásra épülő sorozatával, a megszerzett elméleti tudásra alapozva készíti fel a tanulókat a majdani, valós környezetben, betegekkel végzendő munkájukra.

A Skill-labor projekt 2017-ben indult el országosan az Országos Kórházi Főigazgatóság szakmai irányításával. A beruházási összeg körülbelül 13 milliárd forint volt, amelynek megközelítőleg 10 százaléka került a megyei kórház laboratóriumába – mondta el dr. Révész János, a kórház főigazgatója.

Két Skill-labort üzemeltetnek az intézményben, az egyik a szakdolgozók, a másik az orvosok számra nyújt lehetőséget tanulásra, fejlődésre. A két labor alapterülete meghaladja a kétezer négyzetmétert. Szinte az összes sürgősségi beavatkozás begyakorlására van lehetőség a szimulációs eszközökön. A diagnosztikai berendezések – például ultrahang – is megtalálhatóak egy teremben, illetve egy teljesen felszerelt műtő is rendelkezésre áll a szakorvosok tréningjeinek – emelte ki a főigazgató. Most újabb eszközökkel bővült a gyakorlati oktató helyszín a különböző szakterületekhez, melynek összértéke 300 millió forint.

A betegellátásra készülnek

Óriási vívmány, hogy a mai fiatal kezdő orvosok ilyen modern szimulációs eszközökön gyakorolhatnak, mielőtt valódi betegeket gyógyítanának – mondta Almássy Sándor a Skill-labor vezető főorvosa. Az épületek, ahol a laborokat kialakították, adottak voltak teljes infrastruktúrával, ezért ezt már nem kellett létrehozni. Szinte azonnal el tudott indulni az oktatási tevékenység, ahogyan az eszközöket beszerezték – tette hozzá a vezető főorvos. Az első három évben közel 1500 rezidens, szakorvos jelölt járt a laborban. Ami pedig kuriózum még, az a műtő, amelyben teljesen valós körülmények között a legmodernebb technikai felszerelésekkel végeznek el beavatkozásokat babákon. A gyermek és felnőtt babák anatómiája megegyezik az emberével. Például be lehet kötni egy infúziót vagy érkatétert, vagy akár gégemetszést lehet végrehajtani, az ultrahang pedig tumort, de egy terhességet, vagyis magzatot is ki tud mutatni a szimulátorok segítségével. A Skill-laborban nem csak a tanulókat fogadják, rendszeres helyszíne sebészeti továbbképzéseknek, de más szakterületek orvosai is látogatják, hiszen a kórház dolgozói számára nyitott a lehetőség.

Forrás, fotó: boon.hu