Ugyan gyermekkorában sokat játszott az orvosi táskával, Szőllős-Banga Ildikó mégsem készült ápolói pályára. Talán a Magyar Vöröskeresztnél vállalt önkéntes munka már előre vetítette, hogy szívesen segít másokon, mégis szülei javaslatára végezte el a salgótarjáni egészségügyi szakközépiskolát. Majd az érettségit követően az OKJ-s ápolói képzést.

– Még a középiskola első éveiben sem gondoltam, hogy ezen a területen fogok majd dolgozni. Az első gyakorlati órák azonban mindent megváltoztattak. A betegek pozitív visszajelzéseinek is köszönhető, hogy megszerettem a szakmát – mesélt a kezdetekről Szőllős-Banga Ildikó, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház szeptikus osztályának főnővére. – Olyannyira, hogy nyaranta önként vállaltam a gyakorlatot az intézményben.

Másfél éve ajánlották fel a pozíciót

A főnővér a baleseti sebészeten kezdett el dolgozni 2007-ben, majd adódott egy lehetőség: másfél évvel ezelőtt felajánlották számára a szeptikus csontsebészet főnővéri pozícióját, amit el is fogadott. Ezen túl a kórház Skill-laborában instruktorként oktatja az egészségügyis diákokat. Mindez sok plusz munkát ad a betegágyon kívül is, amit, mint mondja, a család nehezen tolerál.

– A férjem is a salgótarjáni kórházban dolgozik, így ő megérti, hogy ezen a pályán nincs ünnepnap és hétvége sem. Azonban mindkettőnknek sok testvére van és nagy a baráti társaságunk. Akik nem ezen a területen dolgoznak, nehezen fogadják el, hogy egy-egy program, egy kirándulás megszervezése is nagy kihívást jelent esetünkben – fogalmaz a főnővér, aki arra is kitért, hogy nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy a Kórházmisszió Alapítvány által életre hívott, idén első alkalommal kiosztott díjat neki ítélték.

Szívügye a szakma népszerűsítése

– Az év fiatal szakdolgozója elismerést a pályaorientációs tevékenységem miatt kaptam meg. Valóban a szívügyemnek tekintem a szakma népszerűsítését, ugyanis azt tapasztalom, hogy napjainkban annak nincs presztízse. Talán az lehet az oka, hogy a fiatalok előtt kitárult a világ, több lett a lehetőség, és mindenki jól fizető munkahelyet szeretne – hangsúlyozta Szőllős-Banga Ildikó, hozzátéve: – Ugyan nem könnyű ez a szakma, mivel sokszor megterhelő lelkileg, mellette pedig kevés a szabadidő is. Azonban a kollégák, a betegek és a diákok elismerése számomra pozitív visszajelzése annak, hogy érdemes ezt csinálni. A díj nagy megtiszteltetés, igazolja, hogy jó az út, amin járok és szeretnék tovább fejlődni.

Éppen ezért a gyakorlatvezetői képzést és az ápolói alapképzést követően jelenleg az ápolói mesterképzést végzi. Kevés szabadidejében pedig férjével együtt kerékpárra pattannak, minden évben egyszer körbetekerik a Balatont.

Forrás, fotó: nool.hu