Véradó akciót szervezett a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház mesterápoló vezető asszisztense, Juhász Petra – így szeretnék felhívni a figyelmet a véradás fontosságára, és másokat is buzdítani a segítségnyújtásra.

– A tudomány jelenlegi állása szerint az emberi vér nem állítható elő mesterségesen olyan formában, mint ahogyan az a szervezetben termelődik és kering. Az egészségügyi ellátórendszerbe kerülő betegek gyógyításához évente 400-500 ezer egység vérre vagy vérkészítményre van szükség. Az emberi vér semmivel sem pótolható, így a véradás nélkülözhetetlen a rászorulók kezelése során.

Azoknak, akiknek hivatásuk a gyógyítás, minden egyes napjuk eszükbe juttatja, mennyire törékeny mindannyiunk élete.

– Ők azok, akik naponta küzdenek másokért, életet mentenek a tudásukkal és a rendelkezésre álló eszközeikkel. Náluk jobban senki sem látja, milyen fontos, hogy mindig rendelkezésre álljanak a vértartalékok: éppen ezért, példamutatásukkal bíznak abban, hogy a kezdeményezéshez egyre többen fognak csatlakozni az intézmény dolgozói közül, valamint a lakosság is nagyobb arányban vesz majd részt véradáson.

A véradás életet ment. Segítsünk másokon! – kérik a véradások szervezői.

Forrás, fotó: Szent Lázár Megyei Kórház