Hírek
-
A gyöngyösi kórházban közel kilencszázmilliós eszközfejlesztés kezdődött
A Bugát Pál Kórház még az idén, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló projekt keretében korszerűsíti eszközállományát. -
Elkészült az EESZT, az e-Egészségügy karabinere
Átadásra kerül a projektgazda Állami Egészségügyi Ellátó Központ irányításával megvalósult Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), valamint az Ágazati portál fejlesztése. -
Népmesei hősök segítik a gyerekeket a gyógyulásban
A népmese napján adták át a kecskeméti kórházban a gyermekek gyógyulását segítő mesekórház minta projektet. Több mint 600 négyzetméternyi felületen kelnek életre a Magyar népmesék és a Vízipók Csodapók 40 éve ismert figurái és történetei. -
Befejeződött a Szent György kórház pszichiátriai osztályának 743,5 millió forintos korszerűsítése
A legmagasabb szintű ellátás, európai színvonalú környezetben ¬ ezt nyújtja a betegeknek a Szent György kórházban tegnap átadott, felújított pszichiátriai osztály. -
21,5 millió forint értékű új műszereket kapott a makói kórház
Új ultrahanggal, lélegeztetővel, EKG-val, illetve defibrillátorral gazdagodott a makói kórház egy magyar-román közös projekt sikeres pályázatának köszönhetően -
Kreditpont-szerzési lehetőség!
Elérhetővé vált az egészségszervezés új ismereteit tartalmazó, a 2015. augusztus 1-jén hatályba lépett, új egészségügyi alapellátási törvényhez kapcsolódó módszertani fejlesztéseket bemutató, térítésmentes e-learning képzés orvosok és egészségügyi szakdolgozók részére. -
Rehabilitációs fejlesztés a debreceni Kenézy kórházban
Több mint 600 millió eurós európai uniós forrásból fejlesztették a debreceni Kenézy kórház rehabilitációs szolgáltatásait -
210 millió forintból napelemes energiatermelő rendszer épül ki a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézetben
Kevesebb környezeti terhelés, jelentős villamos-energia megtakarítás. Élhetőbb, fenntartható és innovatív munkakörnyezetet biztosít ősztől a békéscsabai kórház. -
Nem lejárt lemez! - 1321 retro véradó volt a hétvégén
Szombaton a véradók bebizonyították, hogy tényleg nem lejárt lemez a véradás. -
Több mint félmilliárdból fejlesztik a Zala Megyei Kórház eszközparkját
Szakmailag eredményesebb, gazdaságilag pedig hatékonyabb működést tesz lehetővé a Zala Megyei Kórházban most megvalósuló több mint félmilliárd forintos eszközfejlesztés, amely több évtizedes lemaradás pótlását is jelenti.