Karácsonykor sokszor a gyermekosztályon fekvő kis betegek jutnak az eszünkbe, ők kapnak ajándékot, adományt, kedves szót. Azonban azok a betegek, akik például a hematológiai osztályon fekszenek, sokszor magányosan töltik az ünnepeket. Őket látogatta meg a Kemma.hu karácsony alkalmából.

Karácsonyi képek díszítik a betegek szobájának ajtaját a Szent Borbála Kórház hematológiai osztályán. A zárt ajtók mögött azok a betegek fekszenek ágyukban, akiket nem tudtak hazaengedni az ünnepek alatt. Az osztály ápolóinak fontos, hogy ők se érezzék magukat magányosnak ebben az időszakban sem. Most is, mint mindig, kedvességgel, szeretettel és végtelen türelemmel lépnek hozzájuk és látják el őket.

Ahogy az osztály főorvosa, Dr. Dombi J. Péter mondta: az osztályon dolgozóknak két családja van. Az egyikkel a munkából hazatérve ünnepel a karácsonyfa mellett, boldogan ajándékokat bontva. A másik családja pedig a munkahelyén van, ahol hittel, szeretettel és reménnyel telve várják a karácsonyt a betegekkel, kollégákkal közösen.

– A hematológiai osztályon nagyon sok olyan beteg van, aki évek óta jár ide kezelésekre, vagy hosszú ideje szorul kórházi ellátásra. Így mindenképpen kialakul egy szoros érzelmi kapcsolat a beteg és az ápolója között, aki családja helyett is családja ezekben az időkben. Ez még jobban igaz a karácsonyi időszakra, ahol a betegeknek még nehezebb lelkileg megélni, hogy nem tölthetik otthon az ünnepeket - magyarázta a főorvos.

Kenesi Judit, az osztály főnővére, vagy ahogyan a főorvos fogalmazott: mindannyiunk segítője, már az ünnepek előtt elkezdi feldíszíteni az osztályt. A társalgóba kis karácsonyfa, az ajtókra díszek, a nővérpultra girland kerül.

– Az ünnepek alatt is kettő-kettő ápoló dolgozik nappal és este is. Azokat a betegeket, akiknek az állapota megengedi, otthon töltik a karácsonyt. Azonban mindig vannak olyanok, akik az ünnepek alatt kerülnek az osztályra. Így sosem lehet előre tervezni, hogy hány betegre kell figyelniük - mondta a főnővér. Hozzátette: A legtöbb beteghez karácsonykor is bejönnek a szerettei, ilyenkor hosszabb látogatási idővel várják őket. Az osztály lehetőséget ad arra is mindenkinek, hogy papot, vagy lelkipásztort fogadjon.

Egy kórházban fekvő betegnek különösen fontos a hit és a remény, főleg Jézus születésnapja környékén. Ezért is fontos Dr. Varga Eszter rezidensnek, hogy átsegítse a betegeket ezeken az időkön. A bánhidai református egyházközösség tagjának, mindig van pár kedves szava a betegekhez. Karácsonykor, ha teheti, szívesen beszélget velük a vallásról, Jézusról, vagy a hitről.

Forrás, fotó: kemma.hu