Hétfőn, a lelki egészség világnapján kiállítás nyílt Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban. Egy kis meseország. Házikó, templom, vár, állatkák, tavacska, erdő és utak. Valamennyi a megyei kórház pszichiátriai betegeinek munkája. Ez része a Szekszárdi Mentálhigiénés Műhely és a Tolna Megyei Balassa János Kórház pszichiátriai osztálya által rendezett 31. Pszichológiai Kultúra Hete rendezvénysorozatának. Pócs Margit, a Mentálhigiénés Műhely elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a kiállítást és a hét többi rendezvényét is együtt valósítják meg a kórház pszichiátriai osztályával. Ez a fajta együttműködés egy kórház és egy mentálhigiénés műhely között az országban még ritkának számító összefogás, melynek során együtt dolgoznak az emberek lelki egészségéért. Ma már másként folyik a terápiás munka, mint évtizedekkel ezelőtt. Mutatja ezt a művészetterápia segítségével létrehozott kiállítás is, amelyet dr. Kertész Ágnes, a pszichiátriai osztályt vezető főorvosa nyitott meg.

Forrás: Tolnai Népújság, fotó teol.hu