A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének támogatásával és a Magyar Női Unió Egyesület koordinálásával, az UNESCO-val közös „HUGONNAI 100” eseménysorozat részeként rendezte meg a szakmai versenyt, melynek fő támogatói az Országos Kórházi Főigazgatóság, a Magyar Szülésznők Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége volt. Az eseményen megemlékeztek az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma születésének 175. évfordulójáról is. A néhai úttörő szakember nevét viselő országos versenynek a tervek szerint mindig más képzőhely ad majd otthont a jövőben.

A szülésznőképzésben részt vevő hallgatók megmérettetésére az ország négy képzőhelyéről érkeztek leendő szakemberek, akik elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mutatták be tudásukat a nyíregyházi karon. A családbarát szemléletet és a szülésznői hivatástudatot erősítő megmérettetésre az ország négy intézményéből, Debrecen mellett Pécsről, Győrből és Budapestről érkeztek fiatalok. A versenyzőknek egyebek mellett orvostörténeti kérdésekre kellett válaszolniuk, fantom bábukon tapintásos vizsgálatot végeztek, szituációs és kommunikációs feladatokat oldottak meg, valamint régi szülész szakkifejezéseket értelmeztek.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán 2006 óta oktatják a leendő szülésznőket, akik az elméleti felkészítés mellett a kórházi oktatást megalapozó gyakorlatorientált képzésben vehetnek részt. Jelenleg összesen mintegy százhúsz fiatal tanul a DE ETK-n szülésznő szakirányon, közülük négy végzős hallgató indult el a hagyományteremtő szakmai versenyen. A Debreceni Egyetem szülésznő-hallgatói kiemelkedően teljesítettek, a független szakmai zsűri döntése alapján megnyerték a versenyt. Rákóczi Ildikó, az Egészségtudományi Kar Ápolási és Szülésznői Tanszékének vezetője szerint ezzel az eredménnyel bizonyították, hogy a DE képzése erős lábakon áll.

Várfalvi Marianna, az Országos Kórházi Főigazgatóság szakmai tanácsadója, a zsűri elnöke azt emelte ki, hogy a szülésznők tanulmányaik során olyan tudást szereznek, amellyel komoly feladatokat látnak el a szakorvosok mellett, a gyerekágyas és várandósosztályokon, s bekapcsolódhatnak a várandós­gondozásba is. A versenyt követően úgy fogalmazott, Hugonnai Vilma büszke lenne az utódaira, a versenyzők nagyon magas szakmai tudásról tettek tanúbizonyságot.

Forrás: szon.hu