A Magyar Rendőrség Csat(t)lakozz! elnevezéssel kampányt indított, amelyben felhívja a figyelmet a biztonsági öv és a gyermekülés használatának kiemelt fontosságára. A kampányhoz a „Gyermekbaleseti- és sürgősségi ellátás fejlesztése” kiemelt kormányzati programot vezető Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet is csatlakozott, hiszen közös cél az emberi élet, a testi épség és az egészség megóvása.

A tájékoztatón Óberling József r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője elmondta, hogy a közelmúltban fejeződött be a biztonsági öv használati arányának felmérése, és az adatok alapján a helyzet aggasztó. Magyarországon az övhasználati hajlandóság aránya jelentősen elmarad a legfejlettebb közúti közlekedésbiztonsággal rendelkező európai országhoz képest. Az első ülésen ülők 88 %-a, a hátsó utasok 57 %-a használja a biztonsági övet. Ennél még inkább aggasztó az az adat, hogy a gépjárműben utazó gyermekek közül tízből átlagosan négy gyermek megfelelő védelem nélkül vesz részt a közlekedésben.

A biztonsági öv életmentő szerepét számtalan tanulmány és a statisztikák is igazolják. Egy közlekedési balesetben a biztonsági övet használók túlélési esélye nagyságrenddel magasabb az öv becsatolását mellőző közlekedőkhöz képest. Övet használva a sérülések súlyossága is alacsonyabb, sőt egyes esetekben a sérülés akár el is kerülhető. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fentiekkel a közlekedők többsége tisztában van, azonban mégsem használják a biztonsági eszközöket.

Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa elmondta, hogy az intézet egy azon kiemelt intézetek és gyermekellátók között, akik az országban a legmagasabb szinten fogadják és gyógyítják a balesetekben súlyosan sérült gyermekeket. A figyelemfelhívó kampánynak aktív részesei kívánnak lenni, mert naponta szembesülnek azzal, hogy milyen állapotban kerülnek be hozzájuk a gyermekek, akik egyáltalán túlélik a baleseteket. Szomorúnak tartotta azt a tényt, hogy ma, a 21. században, a modern autók és gyermekülések számtalan, és életkorhoz igazodó lehetőségének ellenére még mindig életüket vesztik a gyermekek, vagy élethosszig tartó nyomát viselik a testükön a közlekedési balesetnek. Az orvosok, ápolók mindent megtesznek azért, hogy megmentsenek mindenkit, de sajnos a legmodernebb orvosi technika és tudás sem tud mindig segíteni… pedig a biztonsági övet csak pár másodperc bekapcsolni.

Az intézet Módszertani Igazgatósága által készített elemzések azt mutatják, hogy a közlekedési balesetek következtében történő halálozás döntően a 15-19 éves középiskolások körében következik be és elsősorban fiúk érintettek. Egy éves kor alatt majdnem annyi gyermeket veszítenek el, mint 1-14 éves kor közöttieket összesen. Ez azért is ilyen kirívó, mert sok szülő a hátsó ülésen kézben tartva utazik a gyermekével, nem rögzítik magát a biztonsági ülést sem, a babahordozókat csak úgy beteszik a hátsó ülésre, vagy az első ülésre, ahol a légzsák menthetetlen állapotot okoz a baleset következtében.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatójaként, valamint az országos gyermekbaleseti- és sürgősségi ellátó kórházak nevében minden szülőt arra kért, hogy óvják gyermekeik életét, minden utazás alkalmával használjanak és megfelelően rögzítsék az autós biztonsági gyermeküléseket, hogy a sérülések és halálesetek elkerülhetőek legyenek.
Külön kéréssel fordult a fiatal generációhoz is, és azt kérte vigyázzanak magukra, kössék be az övet minden utazás alkalmával és figyeljenek testvéreikre is, ha ezt a szülők nem teszik meg. Akkor se csatolják ki magukat, amikor már csak pár méterre vannak az otthonuktól.

Kiemelte, „ha vigyázunk egymásra és figyelünk önmagunkra, akkor családok, és generációk jövőjét tudjuk szebbé, boldogabbá és teljessé tenni. "CSAT(T)LAKOZZ!"-atok hozzánk, és mentsünk meg együtt minden gyermeket!”

Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője kihangsúlyozta, hogy egyszerre fájdalmas és elgondolkoztató olyan gyermekeket ellátni a kórházainkban, akik felelőtlen magatartás miatt szenvedtek megelőzhető, súlyos sérüléseket. Az ilyen balesetek a gyermekek későbbi életére nézve beláthatatlan következményekkel járnak és a környezetük is egy életen át viseli ennek terheit. Éppen ezért az Országos Kórházi Főigazgatóság nemcsak támogatja a most induló kezdeményezést, hanem felkéri az általa irányított megyei és országos intézményeket, hogy csatlakozzanak ehhez az együttműködéshez és legyenek aktív részesei a kampánynak.

Mentsünk meg minél több életet, kerüljön minél kevesebb sérült gyermek a kórházakba! – zárta beszédét az országos kórház-főigazgató.