Az elmúlt időszakban több országos szakmai versenyen is kiemelkedően szerepeltek az egészségügyi szakképzésben tanuló fiatalok. Ennek apropóján szerda délelőtt három szolnoki diákot köszöntött Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatója.
Kiváló eredményekkel végzett az Országos Szakmai Tanulmányi versenyen Bán Natália Martina, az Ágazaton Belüli Specializáció Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak próbatételén pedig Ivanics Anna ért el kimagasló eredményt, míg Vincze Ádám a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési megmérettetésen nyújtott remek teljesítményt.
– Fontosnak tartjuk a kórházi dolgozók utánpótlását, hiszen elöregedő társadalomban élünk, és ez sajnos nagyrészt az egészségügyi dolgozókra is jellemző – fejtette ki Piroska Miklós főigazgató. – Éppen ezért örülök, hogy akadnak olyan példamutató fiatalok, mint ez a három diák, akik kellő szorgalommal és alázattal végzik tanulmányaikat – tette hozzá az egészségügyi intézmény vezetője.
 
Forrás, fotó: szoljon.hu