Az Európai Unió által támogatott projekt 290,2 millió forint összköltséggel, vissza nem térítendő támogatásként 2022. február 1. és 2023. május 31. között valósul meg. A Semmelweis utcán működő járóbeteg szakellátó rendelő épületében már javában zajlanak a munkálatok. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A kivitelezők már befejezték az elektromos hálózat korszerűsítését. Az épület elektromos hálózata teljes cserére szorult, amit energiatakarékos LED-es fényforrásokat felszerelésével egészítettek ki a költséghatékonyság érdekében ismertette a főigazgató főorvos.

Továbbá a biztonságos üzemeltetést veszélyeztető, a lapostetős szerkezetből adódó beázások kiküszöbölésének érdekében szigetelték az épület tetőszerkezetét, ami magában foglalta a víz-, és hőszigetelést és a csapadékvíz-elvezetés biztosítását is. Ezen túl a korszerűsítés keretében a vízvezeték hálózat cseréje mellett az épület közforgalmú vizesblokkjainak szaniterei és pipere tárgyai is megújultak, illetve elektromos kézszárítókat szereltek fel.

A felújítás tisztasági festéssel fejeződik be, és várhatóan 2023 második negyedévében a járóbeteg szakrendelés visszaköltözik az épületbe. Az intézmény menedzsmentje a napokban helyszíni bejáráson tekintette meg az épületet, illetve a befejező munkálatokat.

Dr. Becsei László elmondta, a korszerűsítési munkálatok a terveknek megfelelő ütemben zajlanak. A kivitelezők és az intézmény szakági munkatársai hétről hétre kooperációs megbeszéléseket tartottak, ahol a felmerült kérdésekre megoldást találtak és együttműködve mindent megtettek a műszaki biztonság megvalósulása és a pályázati célok elérése érdekében.

A bejárás idejére a felújított vizesblokkokat és a szanitereket már beépítették és megkezdődött a takarítás, valamint a visszaköltözés előkészítése. Néhány héten belül pedig a betegek a felújított épületben vehetik igénybe a szakellátást, ahol a projekt keretében beszerzett korszerű orvostechnikai eszközökkel végzik munkatársaik a páciensek ellátását.

Forrás: beol.hu, fotó: Békés Megyei Központi Kórház