A Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének (MOSZ) egyik fő célja az országos egészségfejlesztő és egészségmegőrző munka támogatása, ezért szervezi meg idén az OKFŐ-vel együtt az „Ismerd fel időben!” kampányt.
Hazánkban ma világszinten is kiemelkedően sok a rosszindulatú daganatos megbetegedés miatti halálozások száma, a MOSZ ezért is kiemelten fontosnak tartja a megelőzést, amiben a szűrővizsgálatoknak és az egészséges életmódnak nagy szerepe van. Nem véletlenül választotta a MOSZ tavaly a Rákellenes Világnap, idén pedig a Nemzeti Rákellenes Nap hetét a rendezvény megvalósítására.
A MOSZ a négy hazai orvosi egyetem hallgatóiból áll, akik a tanulmányaik mellett önkéntes formában - főleg laikusok számára - egészségnevelő munkát végeznek. Jelen eseményen az orvostanhallgatók a rosszindulatú megbetegedések kialakulását leginkább elősegítő életviteli szokásokkal és az egészséges alternatívákkal kapcsolatban adnak tanácsot az érdeklődőknek. Céljuk ezzel nem csak a résztvevők, hanem a jövő orvosainak érzékenyítése is az életmódváltás és a prevenció fontosságára.
A szűrőbuszon dolgozó munkatársak szájüregi szűrést és/vagy nőgyógyászati vizsgálatot, valamint melanomaszűrést biztosítanak a lakosság részére. A szűrővizsgálatokon túl általános állapotfelmérést is végeznek, amely tartalmazza a kérdőíves kockázatbecslést, testösszetételmérést és elemzést, ujjbegyből történő vérvétellel vércukor-, koleszterin- és húgysavszint-meghatározást, vérnyomás-, pulzus-, véroxigén-telítettség mérést. A vizsgálatok eredményeiről az egészségügyi szolgáltató munkatársai tájékoztatják a résztvevőket és egyénre szóló tanácsadást is nyújtanak.


Helyszínek:


•    Budapest – Groupama Aréna, 9:00-16:30 óra között
Szűrések: általános állapotfelmérés, szájüregi szűrés, melanomaszűrés
Szűrést végzi: Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet


•    Pécs – PTE ÁOK Elméleti Tömb mögött (Szigeti út 12.), 9:00-16:30 óra között
Szűrések: általános állapotfelmérés, szájüregi szűrés, melanomaszűrés
Szűrést végzi: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ


•    Debrecen – Nagyerdei Stadion Északi Rendezvénytér (Nagyerdei park 12.), 
9:00 – 15:00 óra között
Szűrések: általános állapotfelmérés, nőgyógyászati vizsgálat, melanomaszűrés 
Szűrést végzi: Debreceni Egyetem Klinikai Központ


•    Szeged – Dóm tér, 9:00-17:00 óra között
Szűrések: általános állapotfelmérés, szájüregi szűrés, melanomaszűrés
Szűrést végzi: Békés Vármegyei Központi Kórház

Várjuk az érdeklődőket szeretettel!