A szerzők egy időtálló, hiánypótló tananyag megírására – az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet által 2007-ben kiadott Gyógyszertári ismeretek című tananyag korszerűsítésére fogtak össze, melynek eredményeképpen megszületett az a gyakorlatias, érthető és naprakész tananyag, mely a gyógyszertári asszisztensek és szakasszisztensek képzésének, valamint a napi gyógyszertári munkavégzésnek egyaránt az alapkövét jelenti – mondta el Dr. Budai Marianna, a „Gyógyszertani alapismeretek” című fejezet egyik szerzője.

A rendezvény házigazdái, Dr. Bene Ildikó, az OKFŐ Humánpolitikai és Jogi Főigazgató-helyettese és Dr. Páva Hanna, az OKFŐ Humánerőforrás-fejlesztési Igazgatóság vezetője köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd a könyvbemutató Dr. Szarvasházi Judit főszerkesztő, valamint Dr. Horváth-Sziklai Attila szakmai lektor beszámolójával folytatódott.

Előadásuk az időtállóságról, korunk digitalizációjáról, a nyomtatott tananyagok és a könyvek fontosságáról, valamint a bizalmi faktorról szólt. Az egészségügy alapvetően egy bizalmi szakterület, mellyel párban a gyógyszerészet is teljes mértékig azon alapul – hangsúlyozta dr. Szarvasházi Judit. Dr. Bertalan Lóránt, a „Digitalizáció a gyógyszertárban” című fejezet szerzője az elmúlt időszak gyógyszertári informatikai változásairól, adat- és szoftverszolgálatások fejlesztéséről beszélt, melynek folytatása hamarosan időszerű lesz.

A tananyagról bővebb információ az OKFŐ weboldalán található, valamint megvásárolható a Flaccus Kiadótól.