A meghívott vendégeknek, a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézmény pedagógusainak a Skill-labor munkáját Dr. Demján Mónika főorvos, a SKILL labor felelőse mutatta be. A főorvosnő elmondta, hogy a projekt keretében összesen 17 orvos és diplomás ápoló vett részt instruktor képzésen, akik a laborban az oktatásokat vezetik. Az eddigi tapasztalatok szerint a legnagyobb igény az ápolási, szakápolási tevékenységek, az alapszintű reanimáció, a sürgősségi, életet veszélyeztető kórképek elhárítására irányuló készségek valamint az aneszteziológia és intenzív terápia manuális beavatkozásainak elsajátítására mutatkozott.

Dr. Demján Mónika főorvos kiemelte, hogy a SKILL labor olyan szimulációs eszközökkel felszerelt egység, ahol orvosok és egészségügyi szakdolgozók, orvostanhallgatók és ápolóképzésben résztvevők gyakorolhatják a betegellátást, ahol valósághű körülmények között oktathatók a diagnosztikus, terápiás, köztük életmentő beavatkozások – mindez kockázatmentes, korszerű és magas színvonalú eszközökkel felszerelt környezetben.

A fejlesztés részeként egységes SKILL oktatási-képzési programot dolgoztak ki, melyhez módszertani kézikönyv és az eszközök szakszerű használatát bemutató módszertani útmutató készült. A helyi egészségügyi szakközépiskolások gyakorlati képzése, valamint az iskolával való jó kapcsolat és együttműködés már több évtizedes múltra tekint vissza, emelte ki Csikos Dóra Rendelőintézeti-gondozói igazgató, SKILL laborasszisztens.

A Nógrád megyei Szent Lázár Megyei Kórházban a „GY” jelű épületében kialakított részleg működik SKILL laborként. A területen helyet kapott egy elméleti oktatóterem, egy demonstrációs terem, egy műtő bemosakodó helyiséggel, egy ultrahang gyakorló terem, egy operátori helyiség, eszközraktár és öltözők is.

Forrás: nool.hu