2022 márciusában ünnepélyes keretek között tették le a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új tömbjének alapkövét, az új, közel. 6000 négyzetméteres épületben. A munkálatok már a földfelszínen zajlanak – a munkálatokról és készültségi fokozatról Csizmadia Gergely, az intézmény koordinációs menedzsere adott tájékoztatást.

– A munkaterület átadását követően gépek vették birtokba a kórház területét, tavaly év végén azonban betonminőségi problémák adódtak. Az eredeti tervek szerint 2023 második felében készült volna el az új épület – mennyiben módosult a kivitelezési határidő?

A munkaterület átadása 2021 novemberében megtörtént, meg is kezdték a szakemberek három épület bontását. Ezzel párhuzamosan zajlottak a közműkiváltási és fejlesztési munkák. 2022 decemberében jelentkezett a probléma, amely során a kivitelező saját hatáskörben leállította a kivitelezést, tekintve, hogy az alapozáshoz használt beton minősége a szakmai szabályok és szabványok szerint utólag elvégzett törésteszteken nem megfelelő eredményt mutatott. Emiatt az alapozási munkák addig elkészült elemeit részben vissza kellett bontani. Az eredeti tervek szerint 2023 év végén fejeződött volna be a beruházás, azonban ez az időpont 2024 második negyedévére módosult, ez most az irányadó befejezési határidő.

– Jelenleg milyen folyamatok zajlanak? Láthatóan már a földfelszínen dolgoznak a szakemberek.

2023. február végéig kizárólag visszabontási munkálatok zajlottak, márciusban folytatódott tovább a terv szerinti kivitelezési munka, a műszaki készültség jelenleg 17 százalék, az alapozási munkák befejezésével kezdetét vette a szerkezetépítés.

– Három osztály működik majd az új épületben a tervek szerint, melyek ezek?

A 6000 négyzetméteres épület földszintjén kerül kialakításra az infektológia osztály, az első emeleten kap helyet a pulmonológiai osztály, a második emeleten pedig az onkológiai osztály. A modern épületben 112 ágyon folyik majd a betegellátás.

– Eredetileg közel 11,5 milliárd forint kivitelezési költséggel számoltak. A piaci változások módosítottak az összegen?

A projekt egyrészről jelenleg már az Építési és Közlekedési Minisztérium megvalósításában, másrészről pedig a kórház megvalósításában zajlik. Fontos elkülöníteni azt, hogy magát a tömb építését és az összekötő folyosó felújítását, tehát a projekten belüli magasépítési elemeket a minisztérium, mint megrendelő valósítja meg. Erre 2021. évben 11,4 milliárd forintot, a 2022. évben további 3,6 milliárd forintot biztosított a Kormány, tekintettel egyebek mellett a jelentős inflációs hatásokra is. Az ezzel párhuzamosan zajló eszközbeszerzéseket a kórház valósítja meg; az új tömb működéséhez szükséges orvostechnikai eszközök, a szükséges mobilbútorok és informatikai eszközök beszerzését, valamint szintén a kórház valósítja meg a hotel-diagnosztika-szakrendelő épületegyüttes légtechnikai fejlesztését is, amelynek tervezésre és kivitelezésre irányuló közebszerzése jelenleg zajlik. A kórház által megvalósítandó eszközbeszerzésekre és légtechnikai fejlesztésre rendelkezésre álló fedezet 1,6 milliárd forint.

– A függőfolyosó is megújul a beruházásnak köszönhetően – a félreértések elkerülése végett nem újat építtet a megrendelő, hanem a meglévőre csatlakozik majd rá az új tömb. Milyen változásokat tapasztalhatnak majd a betegek?

Mindig is az volt a koncepció, hogy az új épület is összeköttetésben legyen a függőfolyosóval. Ez biztosítja például az ellátóhelyek gyors megközelíthetőségét, a betegek szállítását, az anyagmozgatást és ellátást. A 900 négyzetméter területű összekötő folyosó felújítása a tervek szerint ebben az évben kezdődik, ennek keretében a nyílászárók cseréje, a teljes szerkezet festése valósul meg és hűtési-fűtési rendszer kerül kiépítésre.

A beruházás a Modern Városok Program keretében valósul meg.

Forrás, fotó: fmkorhaz.hu