A bővítésnek köszönhetően 15 négyzetméterrel nagyobb területen várják a látogatókat. A tágasabb térben komfortos kiszolgálás valósulhat meg.

A hivatalos átadáson Dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató elmondta: „A saját erőből megvalósuló patikabővítés a Szent Margit Kórház folyamatos fejlesztésének fontos állomása.  A készleten lévő mintegy 3500 gyógyszer és egyéb termék kategóriák szerint rendezve, modern fiókrendszer kialakításával átláthatóbbá vált. Tágabb és esztétikusabb lett a kiszolgálóhelyiség, így a szebb környezet mellett komfortosabbá is vált a munkavégzés a Kórház gyógyszertárában.„
  
Dr. Iványiné dr. Cseh Ibolya főgyógyszerész asszony köszönetet mondott a Kórház vezetésének a fejlesztés megvalósításáért. Beszédében emlékeztetett, a Szent Margit Kórházban az intézeti gyógyszertár szakfeladataként Hospitális Patika néven 1992 óta működik közforgalmú gyógyszertár. Kezdetben a kórházból távozó betegek és a dolgozók könnyebb gyógyszerellátását szolgálta, de a jogszabályok változásával ez a funkció bővült, ma már a lakosság teljes körű kiszolgálása is feladatai közé tartozik. Úgy fogalmazott, hogy „…nagyon örülök, hogy a gyógyszertár megszépült, ennek eredményeként új formák, színek uralkodnak és kényelmes, tágas, modern környezetben végezhetjük munkánkat Kollégáimmal együtt.”
A Kórház 2013. január 1-én történt önállósodása után egyre nagyobb igény mutatkozott a közforgalmú patika bővítésére, amihez hozzájárult az intézmény környezetében működő patikai struktúra átalakulása is. 

A Hospitális Patika a TB-támogatásban részesülő valamennyi gyógyszer és vény nélküli készítmény kiszolgálására hivatott a lakosság és egészségügyi szolgáltatók számára. A Gyöngypatika hálózat tagjaként pedig rendszeresen akciós termékeket értékesítenek az itt dolgozó szakemberek.
A több mint 3500 termék között megtalálhatóak a diagnosztikus gyorstesztek, a különböző gyógytermékek, a betegségmegelőzésére szolgáló vitaminok, étrend kiegészítők, valamint az egészséges életmód fenntartására szolgáló termékek és eszközök is (pl. vérnyomásmérők, vércukormérő készülékek). Emellett az ápolási termékek nagy választéka is fellelhető, a babák és a felnőttek számára egyaránt, sőt a kínálatban értékes kozmetikumok közül is választhatnak a vásárlók. 
A gyógyszertár kínálata várhatóan a jövőben tovább bővül kedvező áru gyógyhatású készítményekkel is.
Fontos szolgáltatásnak tekinti a Patika a felvilágosítást is, ezért a látogatók számára betegtájékoztató kiadványok és szakkönyvek is segítik a tájékozódást, emellett pedig a gyógyszertárat felkeresők tanácsot kérhetnek a gyógyszerek hatóanyagaival és alkalmazásával kapcsolatban is, mindezt immár hangulatos, modern környezetben. 
A szolgáltatásokat folyamatosan szeretnénk bővíteni a lakossági igények a szabályozási környezet maximális figyelembevételével, melyhez a Patika vezetése és szakdolgozói kérik a betegek, vásárlók visszajelzését is.
Munkatársaink szakmai felkészültségét folyamatos továbbképzésekkel biztosítjuk, így a hozzánk forduló betegeknek, vásárlóknak a betegségek megelőzésében, a biztonságos gyógyszeres kezelésben, gondozásban, és az öngyógyszerezésben egyaránt magas színvonalú ellátást, tanácsadást tudunk nyújtani.

A Hospitális Patika a Kórház „ A” épületének földszintjén található. A Kiscelli és a Gelléri -Andor Endre útról, két oldalról is megközelíthető a gyalogos forgalom számára, emellett gépkocsival is megközelíthető, fél óra ingyenes parkolással.
Nyitva tartás: H-P 8-17 óráig
Tel: 061-250-2170/1287 kórházi melléken, vagy 061-368-2234
További információk, :
www.szentmargitkorhaz.hu

Forrás: Szent Margit Kórház