„Korszerű ismeretek a védőnői gondozásban” – szakmai továbbképzés a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben

Csecsemőkori mozgásfejlődés és szájápolás, a védőnők szerepe a szoptatás támogatásában, az anya-baba kapcsolat kialakulása, és a védőnői munka jogi háttere – mindezekről szó volt a Békés megyében dolgozó védőnőknek tartott szakmai napon az orosházi kórházban, 2022. szeptember 13-án. A közel 60 védőnő a munkájukhoz tartozó témákban hallgatott meg szakmai előadásokat, amik végén minden esetben érkeztek a kérdések, így vált igazán aktívvá és hatékonnyá az esemény.

Komoly szakmai ismeretek és nagyfokú empátia

A védőnői szakma több mint 100 éves múltra tekint vissza, az országban közel 5300, Békés megyében mintegy 170 védőnő látja el a várandós gondozást, és a kisgyermekek, majd az iskoláskorú gyerekek utánkövetését a családokban.

– A védőnői munka rendkívül összetett, nagyon sokféle ismeretre van szükség ahhoz, hogy jól végezzék. A védőnőknek a szakmai-, szociális- és jogi ismeretek mellett nagyfokú empátiával is kell rendelkezni, hogy minden családdal szót értsenek, mindenféle élethelyzetet megfelelően tudjanak kezelni. Ebben nyújtott nekik segítséget a szakmai nap – ismertette Madarász Boglárka városi kollegiális védőnői mentor.

A résztvevők öt szakmai előadást hallgattak meg

Köszöntőjében a kórház főigazgatója hangsúlyozta, az elmúlt években törekedtek rá, hogy a szakellátás és az alapellátás minél közelebb kerüljön egymáshoz.

– A cél mindvégig az volt, hogy a lakosság szempontjából kényelmesen, egy helyen és könnyen elérhető legyen az egészségügyi alapellátás minden eleme. A területi védőnői hálózat aktívan és hatékonyan működik a szakrendelő földszintjén, komoly szakmai sikereket érnek el a kollégák. Az elmúlt időszakban beköltözött a szakrendelő földszintjére több házi gyermekorvos, itt alakítottuk ki a speciális gyermekgyógyászati szakrendelőket, itt működik a nőgyógyászat és a terhestanácsadás is, emellett az épületben kapott helyet a központi orvosi ügyelet. De ide tartozik az Egészségfejlesztési Iroda is, amely legfontosabb munkája a megelőzés, az egészségmegőrzés támogatása – ismertette dr. Duray Gergő főigazgató.

Az eseményen az orosházi kórházhoz tartozó járások védőnői vettek részt azzal a céllal, hogy az előadások után a legkorszerűbb ismereteket adhassák át a családok számára.

 

Egészségnap a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban

Szűrővizsgálatokon és ismeretterjesztő előadásokon lehetett ingyenesen részt venni a Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfejlesztési Irodájának rendezvényén.

A hazai lakosság egészségmutatói rossznak számítanak az európai uniós átlaghoz viszonyítva, ahogyan a daganatos megbetegedések is gyakoribbak. Az egészségnap célja, hogy a lakosok figyelmét felhívjuk arra, minél többet foglalkozzanak az egészségükkel – mondta el Halász Orsolya megyei kollegiális védőnői mentor. Kiemelte, az időben felismert egészségügyi probléma gyógyítható lehet, ezért is fontos, hogy minél többen vegyenek részt rendszeresen egészségügyi szűrővizsgálaton.

Az egészségnapon melanóma (bőrdaganat) és méhnyakrákszűrésen lehetett részt venni 2022.08.27-én a Csolnoky kórházban, valamint ismeretterjesztő előadásokat is hallhattak az érdeklődők Halász Orsolyától a szűrővizsgálatok fontosságáról, valamint a méh- és emlődaganat korai felismeréséről. A veszprémi Egészségfejlesztési Iroda és a védőnői mentorrendszer közös rendezvényén vérnyomás- és vércukor-, valamint BMI- (testtömegindex-) és testösszetétel- (In Body) mérésen is részt vehettek.

 

I. Jászsági Anyatej Világnap

A Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban augusztus 2-án, kedden rendezték meg az I. Jászsági Anyatej Világnap programjait, amely a kórház, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei kollegiális mentor védőnő, a Jászságban dolgozó védőnők és a Jászberényi Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével jött létre. Az esemény fővédnöke Pócs János országgyűlési képviselő volt.

A rendezvényt Dr. Csiki Zoltán, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatója nyitotta meg, majd Bábiné Szottfried Gabriella, az Országos Kórházi Főigazgatóság népegészségügyért – és prevencióért felelős főigazgató-helyettese üdvözölte a megjelenteket. Pócs János országgyűlési képviselő pedig oklevéllel és virágcsokorral köszöntötte az anyatejes táplálást példamutatóan népszerűsítő jászsági édesanyákat és védőnőket.

1992 óta a világon mindenhol augusztus 1-jén tartják az "Anyatejes táplálás világnapját", augusztus 1-7. között pedig a szoptatás világhetét ünnepeljük. A WHO ajánlása szerint az egészséges csecsemőnek féléves korig csak anyatejre van szüksége, majd hangsúlyozza a szoptatás folytatását akár kétéves korig, vagy azon túl, méghozzá úgy, hogy a csecsemők táplálékában egyéves korig meghatározó maradjon az anyatej. A szoptatás az egyedüli mód, amely képes ideális és biztonságos táplálékot biztosítani a csecsemő megfelelő növekedéséhez és fejlődéséhez. A Szoptatás Világhete alkalmából megrendezett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet arra hogy a szoptatás védelme közös felelőssége a szakembernek és az édesanyának egyaránt. Ennek keretében fontos, hogy tájékoztassunk, oktassunk, tartsunk tanácsadást, erősítsük meg és segítsük elő a szoptatás védelmét és támogatását.

Az I. Jászsági Anyatej Világnap célkitűzése volt, hogy megfelelően kiemelje az édesanyák és leendő édesanyák részére a csecsemők ideális és biztonságos táplálásának fontosságát az anyatejes táplálás népszerűsítése révén. Az esemény emellett egy szakmaközi találkozó is volt az alapellátásban és a szakellátásban dolgozó és a szélesebb körű társszakmák szakemberei részére, ahol a résztvevők a szoptatásról, anyatejes táplálásról szóló szakmai konzultációk keretein belül oszthatták meg tudásukat, jógyakorlataikat egymással.

A rendezvényen elhangzott előadások segítségével a jelenlévők ismereteket szerezhettek a szoptatás alatti- és utáni helyes és tudatos táplálkozásról, a csecsemők anyatejes táplálásának fontosságáról, szoptatási és csecsemőtáplálásról, egészséges, tudatos táplálkozással kapcsolatban kisgyermekkorig, a rendszeres méhnyakszűrés és a védőoltás fontosságáról egyaránt. Az előadások sorában egy szoptató édesanya osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel. Lehetőség nyílt a megjelent édesanyák és várandós kismamák részére a személyes konzultációra védőnőkkel, laktációs tanácsadóval, pszichológussal, gyógytornászokkal. Preventív ismeretátadás érdekében gyakorlati bemutatókról, programokról gondoskodtak a szervezők a témában, valamint az érdeklődő szakemberek betekintést nyerhettek a kórházban folyó szülészeti, családbarát ellátásba is.

Baba-mama egészségnap

Szűrővizsgálatokkal, előadásokkal, pódiumbeszélgetésekkel és gyakorlati bemutatókkal színesített baba-mama egészségnapot szervezett a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, a kaposvári védőnői hálózat és a Prevenciós és Egészségfejlesztési Iroda, civilek együttműködésével.

A kórház rendezvényudvarán megtartott piknik hangulatú ismeretterjesztő és egyben szemléletformáló esemény iránt nagy volt az érdeklődés, ezt mutatja, hogy a programokra előzetesen 127 fő regisztrált. Ki lehetett próbálni különböző tornákat, így babakocsis-, terhes- és intimtornát valamint kismama-jógát. Az érdeklődők a szakszerű csecsemő-újraélesztést és csecsemőmasszázst is megtanulhatták illetve kipróbálhatták, több standon pedig szűrővizsgálatokon és személyes tanácsadáson lehetett részt venni. „Ételed az életed” címmel külön előadás szólt a dietetikai laktációs kérdésekről is. Az anyatejes táplálás, a családbarát szülészet, a szülő-gyermek közti kötődést erősítő hordozókendő témaköre mellett az apák is fókuszba kerültek az interaktív beszélgetéseken, akik egy „várandós pocak”-ot magukra akasztva azonosulhattak egy gyermeket váró nő terheivel.

A felemelő élményt nyújtó nap eseményeiről a Kapos Televízió stábja készített összefoglalót.  

(Fotó: oroshazikorhaz.hu, veol.hu)