Frissen végzett szülész-nőgyógyász, belgyógyász és radiológus orvosok kezdték meg rezidensi éveiket az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben. A három fiatal orvos a kórház által kiírt és Orosháza városa által támogatott ösztöndíj pályázatnak köszönhetően kezdte meg gyógyító munkáját.

Orosháza város képviselő-testülete 2022. június 24-én döntött arról, hogy ösztöndíj pályázatot támogat a leendő és a fiatal orvosoknak azzal a céllal, hogy az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetbe jöjjenek dolgozni. Az ösztöndíj pályázat célja, hogy az orvosi egyetemen tanuló, illetve a frissen végzett orvosok közül minél többen Orosházán töltsék a gyakorlatukat, illetve a rezidens éveiket.

A fiatal orvosokat sajtótájékoztatón mutatták be január 17-én, ahol Orosháza polgármestere örömét fejezte ki, hogy a pályázat ilyen hamar eredményre vezetett.
– Orosháziként mindenkinek fontos, hogy a kórházunk stabilan működjön. Nagyon örülök, hogy a három fiatal orvos úgy döntött, a mi kórházunkat választja, és bízom benne, sokáig fogják még segíteni az ide érkező betegek gyógyulását – fogalmazott Dávid Zoltán. A városvezető hangsúlyozta, az elmúlt években folyamatosan futó, a kórházat anyagilag is segítő támogatási formákat szeretnék továbbvinni, amiket a lehetőségekhez képest beterveznek a 2023-as költségvetésbe.

Fiatal orvosok Orosházára csábítása a cél
A kiírt ösztöndíjakról a kórház főigazgatója beszélt részletesebben.
– Az önkormányzattal való együttműködésünk célja, hogy fiatal orvosokat csábítunk az orosházi kórházba. A városvezetés és a képviselő-testület nyitott volt, anyagilag is támogatja ezen tervünket. Ennek köszönhetően az elmúlt hónapokban ezen ösztöndíjpályázati helyek egy részét sikerült betölteni, így már három fiatal rezidens is a kórházban dolgozik a szülészet-nőgyógyászat, a belgyógyászat és a radiológia szakágakon az ”Orosháza fiatal orvosaiért” elnevezésű pályázat keretében – jelentette be dr. Duray Gergő.

A kórház főigazgatója kiemelte, ez a pályázat az intézetbe érkező leendő rezidensek számára szól. Egy adott évben maximum 5 fő támogatható, általános orvosi diplomával rendelkező, 35 év alattiak pályázhatnak. Az ösztöndíjat elnyert fiatal orvosok egyszeri 400 ezer forintos támogatásban részesülnek. A jelentkezők teljes munkaidős egészségügyi szolgálati jogviszonyt létesítenek a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben a diploma megszerzését követő 6 hónapon belül, majd a szerződéskötéstől számítva 36 hónapon belül 24 hónapot oklevélben meghatározott végzettség szerinti munkakörben az orosházi kórházban dolgoznak.

A másik, egyelőre még nyitott pályázat az “Orosháza leendő orvosaiért” elnevezéssel az az 5. és 6. éves orvostanhallgatóknak szól. Amennyiben végzés után az orosházi kórházat választják rezidensi munkahelynek, az önkormányzattól egyetemi éveik alatt havi 50 ezer forint kiegészítő támogatást kapnak és minimum az ösztöndíj folyósításának megfelelő számú hónapig munkába állás után itt is maradnak.

Kisebb kórház, több figyelem
A három fiatal orvos közül Dr. Safwan Ali-Ahmad szülész-nőgyógyász rezidensként dolgozik a Szülészet Nőgyógyászati Osztályon. Számára egyértelmű volt a választás, mert mint mondta, meglátása szerint egy kisebb kórházban nyugodtabb a környezet mint az egyetemi klinikán.

– Természetesen itt is van elég munka, ám már az elmúlt pár hétben is azt tapasztaltam, hogy nagyobb figyelmet kapok kezdő orvosként az itt dolgozó nagy múltú és hatalmas tapasztalattal rendelkező orvosoktól, és az is fontos, hogy az ápolók is folyamatosan segítenek tanulni, tapasztalni.

Ez a törődés, odafigyelés nagyon jól esik, és tudom, hogy majd sok év múlva, mikor én is tapasztalt orvos leszek, elő fognak jönni ezek a pozitív emlékek, így ha fiatal orvos érkezik mellém, biztosan eszembe jut, hogy rezidensként nekünk is milyen nagy szükségünk volt a figyelemre és a tanításra. Az orosházi kórházban nagyon jók a tapasztalataim, hosszabb távon itt szeretnék maradni, nem tervezem, hogy külföldre menjek. Én magam azért választottam a szülészet-nőgyógyászatot, mert itt nem csak betegségekkel találkozom, hanem rengeteg a pozitív élmény, amikor világra jön egy újabb kisbaba – fogalmazott Dr. Safwan Ali-Ahmad.

Forrás: oroshazikorhaz.hu, fotó: Horváth Bence