A november 22-én tartott esemény a MESZK Fejét Vármegyei Területi Szervezetének aktív támogatásával valósulhatott meg. A helyi általános iskolák számára hirdetett vetélkedőre hét csapat nevezett, őket Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató, valamint a MESZK képviseletében dr. Juhászné Bordács Veronika fekvőbeteg ellátó alelnök köszöntötte a kórház auditóriumában.

A Dózsa György-, a Móricz Zsigmond, a Petőfi Sándor, valamint a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Általános Iskola tanulóinak a verseny során az egészséges életmóddal kapcsolatos játékos feladatokat kellett megoldaniuk. A megmérettetésen nagy szerepet kapott az összehangolt csapatmunka, a versenyzők jó eredményei tehát a köztük létrejött szoros együttműködés gyümölcse.


A remek hangulatú, sportszerűen lezajlott versenyen a Szent Pantaleimon iskola „Hurutkák” csapata harmadik helyen végzett, a Dózsa iskola „Agymenők” csapata második helyezést ért el, az első helyet pedig a Móricz „Halacskák” csapata kaparintotta meg. A dobogósok a MESZK Fejér Vármegyei Területi Szervezete által felajánlott könyvutalványban részesültek.