Anyák napján indította el közös kampányát a győri Petz-kórház, a Kisalföld és a győri önkormányzat; a cél a daganatos betegek segítése, illetve a betegségről szóló nyílt párbeszéd volt.
Mostanra kijelenthető: mindkét célt messze a várakozásokon felül tudták teljesíteni a kezdeményezők.

A Kisalföldben megjelent, 25 részes cikksorozatban orvosok és betegek beszéltek nyíltan és őszintén a rákról, közben pedig gyűjtés indult.
Első körben a cél két olyan készülék megvásárlása volt, amellyel a kemoterápiával járó hajhullás megelőzhető (ilyen Paxman készülék egyelőre egy van csak Magyarországon, Budapesten, az Uzsoki-kórházban). A másik terv pedig egy altatógép beszerzése volt. Ez összesen mintegy 20 millió forintba került.

A győri önkormányzat a kampány indulásakor ígéretet tett arra, hogy ahogy a két évvel ezelőtti stroke-kampány során, most is minden, olvasó által felajánlott forinthoz hozzátesz még egyet. Alig egy hét alatt összejött a kétszer 10 millió forint, melyből az első körben megfogalmazott célokat (a Paxman készülékek árát és az altatógépet) elértük.

A kampányt folytatni kellett, az olvasói felajánlások ugyanis megállíthatatlanul jöttek. Borkai Zsolt győri polgármester ekkor az eredetileg meghatározott, tízmilliós keretet húszmillióra emelte, vagyis az olvasók 20 millió forintos felajánlását eddig az összegig Győr megduplázza.
A negyvenmilliós cél is sikerült, a végeredmény pedig ennél is több lett: 50.675.770 forint!
Ezt az összeget adta át hétfőn, ünnepélyes keretek közt Borkai Zsolt polgármester és Garamvölgyi Imre, a Kisalföld főszerkesztője dr. Tamás László Jánosnak, a Petz-kórház főigazgatójának, valamint dr. Pintér Tamásnak, az onkológiai osztály vezető főorvosának.

Az összegyűlt pénzből csupa olyan eszközt vásárol az onkológiai alapítvány, amely a betegek érdekét szolgálja

• A két Paxman készülék.
• Altatógép.
• Tévék, mikrohullámú sütők, hűtők a kórtermekbe.
• Infúziós pumpák.
• Betegrögzítő a sugárterápiához.
• Veszélyeshulladék-tároló.
• A szakambulancia várótermébe új székek, padok és klíma.
• A kórházi fertőzések megelőzésére kézfertőtlenítők.
• Informatikai fejlesztés új számítógépekkel, monitorokkal.
• A daganatgyógyításban részt vevő társosztályoknak: a vastagbéldaganatoknál használt speciális ultrahangfej;
• olyan endoszkópos készülék, amely a fej-nyak daganatoknál bevethető.

Forrás: kisalfold.hu