Az új osztályvezető számára nem új a terep, hiszen kisebb megszakításokkal 1998 óta az osztály csapatának szerves tagja, a nefrológiai szakambulancia és az obezitológiai szakrendelések vezetője. 

Dr. Wórum Endre Szegeden született 1973-ban, igazi orvoscsaládban. Édesapja nefrológus, ő alapította meg 1985-ben a Nefrológiai Osztályt a megyei kórházban. Édesanyja még mindig aktívan praktizáló háziorvos Kecskeméten. A Kecskeméti Katona József Gimnáziumban érettségizett, majd 1998-ban végzett „summa cum laude” minősítéssel a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. 2003-ban belgyógyászatból, 2006-ban nefrológiából szakvizsgázott. 2007-ben hypertonia gondozás minősített orvosa lett, 2010-ben orvos-közgazdászként végzett Szegeden. 2014-ben hypertonológia licencet, 2015-ben obezitológia licencet szerzett.

Pályafutása

Pályáját 1998-ban Kecskeméten kezdte, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház II. sz. Belgyógyászati Osztályán szakorvosként, illetve belgyógyász gyakornokként. 2004-ben a hypertonia-lipidológia szakrendelés orvosaként tevékenykedett, majd ettől az évtől kezdve a kecskeméti Dialízis Központ nefrológus, belgyógyász főorvosa lett, ahonnan 2014-ben tért vissza a II. sz. Belgyógyászati Osztályra. Ekkor a nefrológiai részleg és a szakambulancia vezetője is lett. 2016-tól működik irányításával az obezitológiai szakrendelés. 2006 és 2013 között a ceglédi kórház sürgősségi osztályának, 2003 és 2013 között pedig a kecskeméti kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának orvosa is volt. Dr. Gurzó Mihály osztályvezető főorvos nyugdíjba vonulását követően lett 2023 év végén lett a II. sz. Belgyógyászati Osztály megbízott, majd sikeres pályázatát követően kinevezett vezetője.

Nemcsak a szülei orvosok, felesége és egyik gyermekük is ezt a hivatást választotta

– Nagyobbik fiam 19 éves, első éves a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Bár mérnöknek készült, végül megtetszett neki ez a pálya. A 17 éves fiam a Katona József Gimnáziumba jár, pénzügyi pályán képzeli el az életét. Aktívan sportol, 2023-ban Az év uszonyos úszója díjat kapta utánpótlás kategóriában, a junior világbajnokságon egyéni és váltó kategóriában is bronzérmet kapott – kezdte el családjának bemutatását a főorvos.

– Feleségemmel, Dr. Pataki Mariannal az egyetemen ismerkedtem meg, csoporttársak voltunk. Gyermekgyógyászként végzett, viszont gyermekeink születése után a gyógyszeriparban helyezkedett el. 2018 óta a kecskeméti Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának főigazgatói pozícióját tölti be. Szabadidőnkben túrázunk, búvárkodunk, sportolunk – engedett betekintést magánéletébe az osztályvezető.

Tervek és kihívások

Arról, hogy milyen tervekkel vágott bele az osztályvezetői pozíció adta kihívásokba, Wórum Endre elmondta, hogy annak idején 117 ággyal kezdte meg működését a II. sz. Belgyógyászati Osztály, mely az évek alatt 40-re csökkent. Ezt a számot szeretnék az igazgatás támogatásával, a kubatúra átalakításával és humánerőforrás biztosításával 72 ágyasra felbővíteni. Sikerült az orvosi létszámot is emelniük négy új kollégával, illetve szeptembertől csatlakozik hozzájuk még két új pályakezdő orvos, akik náluk töltötték a gyakorlatot. Tervei között szerepel továbbá, hogy a dialízis, fekvőbeteg- és járóbeteg nefrológia egy helyen működhessen.

Wórum Endre elmondta, hogy az osztályon belül az általános belgyógyászat jelenti a legnagyobb részt, ezen kívül van hematológia, endokrinológia, diabetológia és nefrológia, az ezekhez tartozó járóbeteg ellátással, illetve obezotológia szakrendelésük is van. A betegek 95 százalékban a Sürgősségi Belgyógyászati Osztályról érkeznek, általában kiszáradás, magasvérnyomás, húgyúti fertőzés, légúti fertőzés panaszokkal.

Vannak hematológiai betegeik, akik akut kezelést és felvételt igényelnek, jelenleg nyolc ágyon látják el őket tervezetten. A vese biopsziával kezelt betegek fogadása Kalocsáról, Kiskunhalasról két éve működik.

A főorvos kedvenc szakága a nefrológia. – Sok a krónikus beteg, akiknek a társbetegségeit kezeljük, kísérjük őket az úton egészen a művese kezelés vagy a transzplantáció ajtajáig. Nagyon súlyos tünetekkel érkeznek, radikálisan kell őket kezelni, de jók a gyógyhajlamaik, a glomeruláris betegségek meggyógyulnak.  Ezeket az eseteket keresem, mert ebben van a legtöbb kihívás számomra, ismerni kell a legfrissebb ajánlásokat – mondta a főorvos.

Az obezitológiai szakrendelés egyedülálló módon működik Kecskeméten. Az obezitológiában egyedülállóak abban, hogy három fő pilléren: dietetikusi, orvosi és egészségpszichológusi támogatással megy a rendelés. Ez országosan is unikum, és az eredményeik ennek megfelelően nagyon jók. Szoros team munkát igényel, melyet egy asszisztens koordinál, és folyamatosan nagy rá az igény – mutatott rá az osztályvezető főorvos.

Forrás: baon.hu