A két új műtőben, az osztályok vezetői, Dr. Botos Ákos, a Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa és Dr. Máté Zsolt, az Urológiai Osztály osztályvezető főorvosa kalauzolták a sajtó képviselőit.

A beruházásnak köszönhetően a két műtőben új bemosakodó tér, automata, érintésmentes műtőajtókat építettek be – kezdte az új műtők bemutatóját Dr. Mátyás Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgató helyettese. Az új műtőkben teljes felületen fal-, és padlóburkolat csere, új álmennyezet szerkezet, orvosi gázellátó rendszer, új villamoshálózat, és szellőzőrendszer kiépítése történt meg, amellyel a modern kor elvárásainak megfelelő betegellátó műtéti egység jött létre – egészítette ki a kórház műszaki igazgatója, Breitenbach Sándor.

– A projekt során beszerzett eszközök, és a kialakított új, egynapos sebészeti műtők hozzájárulnak a betegellátás színvonalának növeléséhez, illetve a rövidebb kórházi tartózkodás biztosításához is- mondta a beruházás előnyeit összegezve Dr. Révész János, a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. Majd hozzátette, a projekt Európai Uniós forrásból valósult meg. Az országos – 19 megvalósítási helyszínt érintő - teljes támogatás összege több mint 11 milliárd forint volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, az egynapos ellátásra elnyert – két tagkórházat érintő – támogatás mintegy 560 millió forint volt – mondták.

A beruházás célja az egynapos sebészeti ellátás volumenének bővítése, az aktív ellátásban rendelkezésre álló kapacitások átcsoportosítása. A programban egyrészt nagy értékű eszközbeszerzés valósult meg mintegy 500 millió forint összegben, valamint több mint 60 millió forint értékben építési beruházás keretében, új egynapos urológiai és sebészeti műtőblokkot alakítottak ki a Központi Telephely (Szentpéteri kapu) Sebészeti Épület tömb II. emeleti Központi Műtő egységében- hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az eszközbeszerzés részeként 59 orvostechnikai eszköz érkezett, amelyek nyolc szakmai terület – fül-orrgégészet; gyermek sebészet, belgyógyászat, kardiológia, gasztroenterológia, ortopédia, sebészet, szemészet - ellátásához szükséges fontos eszközöket biztosította, mind a Központi Telephelyen, mind a Semmelweis Tagkórházban működő Multidiszciplináris Sebészeti Centrumban. Ilyen eszközök voltak – egyebek mellett - a Központi Telephelyen például a gyermek sebészeti műtőbe érkezett C-íves röntgen képerősítő, sebészeti műtőasztal, műtőlámpa, valamint a fül-orr-gégészeti ellátáshoz kapcsolódóan érkezett endoszkópos torony, és nagyfrekvenciás sebészeti vágó, illetve a gasztoenterológiai ellátást segítő videoendoszkópos torony, videogasztroszkóp, összességében mintegy 310 millió forint értékben.

A Semmelweis Tagkórházban kialakított Multidiszciplináris Sebészeti Centrumban működő szakmák: a szemészet, sebészet, ortopédia számára nagy értékű laparoszkópos torony, szemészeti operációs mikroszkópok, és artroszkópos eszközök beszerzése is megtörtént mintegy 190 millió forintnyi összegben.

Forrás, fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház