A választásokra 2023. augusztus 1-je és augusztus 15-e között kerül sor, ezen belül a különböző vármegyékben és Budapesten a szavazókörök eltérő időpontokban és helyszíneken működnek.

Az adott vármegyében dolgozó, azaz aktív orvosok, fogorvosok és egyéb diplomások szavazhatnak. A „dolgozó” fogalomból következően az adott vármegyében legalább egy, jelenleg fennálló jogviszonnyal rendelkezni kell, amelyet az orvos a névjegyzéken rögzít is. Szavazhatnak az érvényes működési nyilvántartással rendelkező, valamint érvényes működési nyilvántartással nem rendelkező, de valamely egészségügyi szolgáltatónál felügyelet mellett jogszerűen egészségügyi tevékenységet végző orvosok és egyéb diplomások.

Kérjük a választáson megjelenő orvosokat, hogy hozzanak magukkal arcképes igazolványt valamint felhívjuk a figyelmüket arra, hogy meg kell adniuk (igazolniuk kell) alapnyilvántartási számukat, működési nyilvántartási számukat vagy pecsétszámukat. Együttműködésüket előre is nagyon köszönjük!

Szavazókör száma (OKFŐ technikai azonosító szám)

Intézmény megnevezése

Intézmény címe

Választás időpontja

11

Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Hotel épület 1.emelet Kistárgyaló terem

6000 Kecskemét, Nyíri út 38.

2023. augusztus 07. 9.-00- 14.00

2023. augusztus 08. 9.-00- 14.00

12

Bács- Kiskun Vármegyei Oktatókórház Telephely C. épület alagsor, Konferenciaterem

6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz János u 4.

2023. augusztus 07. 9.-00- 14.00

2023. augusztus 08. 9.-00- 14.00

 

13

Bács- Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent kereszt Kórház Telephely Igazgatósági épület, Tárgyalóterem

6300 Kalocsa, Kossuth Lajos út 34-36.

2023. augusztus 07. 9.-00- 14.00

2023. augusztus 08. 9.-00- 14.00

14

Bajai Szent Rókus Kórház Gazdasági épület, Klubszoba

6500 Baja, Pokorny János u. 1.

2023. augusztus 07. 9.-00- 14.00

2023. augusztus 08. 9.-00- 14.00

 

15

Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza Kórház igazgatás, Kistanács terem

6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart László u. 1.

2023. augusztus 07. 9.-00- 14.00

2023. augusztus 08.  9.-00- 14.00

Bővebb tájékoztató a szavazásról ITT érhető el.

 

Bács-Kiskun Vármegyei Etikai Bizottság - jelöltek listája:

  • Dr. Ádám András
  • Dr. Bácsi Miklós
  • Dr. Bacskó Andrea
  • Dr. Balog István
  • Dr. Barkóczi Ilona
  • Dr. Bihari Katalin
  • Csernák Krisztina
  • Dr. Gábor Gabriella
  • Dr. Hodik Anikó
  • Dr. Hum Zsigmond
  • Dr. Ivók Csaba
  • Dr. Kocsis Judit
  • Dr. Kovács Tibor
  • Dr. Oláh Erika
  • Paskóné Dr. Kovács Ágnes
  • Dr. Pintér Sándor
  • Dr. Pócs Levente
  • Dr. Sántha Beáta
  • Dr. Seregély Attila
  • Dr. Somogyi Tihamér
  • Dr. Soós Károly
  • Dr. Tóth Károly
  • Dr. Vajda Kornél
  • Dr. Viszlai Fanni

Bács-Kiskun vármegye - jelöltek adatai

Bács-Kiskun vármegye - eredmények